Hírek, Újdonságok


Százszorszép Óvodánk környezeti nevelésének feladata a környezettel való együttélésre nevelés, amely magába foglalja a gyermekek egészséges és környezettudatos magat



Évről évre elérkezik tavasszal az óvodai beiratkozások időpontja, amely jelentős mérföldkő a kisgyermekeket nevelő családok életében.


Iciri-piciri mesemondó és rajzillusztrációs versenyen vettek részt Kistérségi Óvodánk nagycsoportos gyermekei a Kis Bálint Ált. Isk. szervezésében.


November 30-án ünnepályes keretek között megtörtént a TOP-1.4.1-16-BS1-2017-00007 azonosítószámú„Az óvodai szolgáltatás minőségének fejlesztése a Gyomaendrőd –


Nevelési programunk egyik fő pillére a természet- és környezetvédelem, hiszen ez iránt érdeklődő érzékeny, tenni akaró gyermekeket szeretnénk nevelni.


A csárdaszállási Napraforgó Óvoda gyermekei és dolgozói Petneházi Bálintné polgármester asszonyt köszöntötték az önkormányzati ciklus végén nyugdíjba vonulása alkalm


"A gyerekek olyanok, mint a madarak, szükségük van fészekre, hogy repülni tanuljanak."

Maggie Gobran


„Úgy érkeztünk mindannyian, hogy nem volt szavunk,

  Egyikünk se kérte, mégis itt vagyunk.

  Piciny magból kikeltünk, mint nyíló virág,