"Boldog Óvoda" címet kapott a Százszorszép Óvoda

Százszorszép Óvodánk 2018. júniusában nyújtott be pályázatot, amelyet a „Jobb Veled a Világ Alapítvány” írt ki Iskolák és Óvodák részére s ezzel a Boldogságóra Programhoz lehetett csatlakozni.

A program kiemelt küldetése, hogy a pozitív pszichológia eredményeire építve adjon ötleteket és módszertani segítséget a boldogságra való képesség fejlesztéséhez az óvodás korosztály számára.

Pedagógiai Programunknak eddig is hangsúlyos területe volt az érzelmi nevelés, így a Boldogóra Program új és ismert kommunikációs, dramatikus játékait örömmel építjük be mindennapjainkba.

A hazai szakemberek által megalkotott személyiségfejlesztő projektben mind a négy csoport óvónői és gyermekei részt vesznek.

A Boldog Óvoda minősítéssel járó oklevelet és szakmai csomagot 2018.10.01-én vehettük át Budapesten egy szakmai nappal egybekötött ünnepélyes címátadó rendezvény keretében.

„Arra törekszünk, hogy a Boldogságórák derűs és élménygazdag feladatai, játékai, valamint gyakorlatai fokról fokra kibontakoztassák a derűt és életszeretetet. Gyermekeink így a jövőbe vetett hittel, bátran járják végig a felnőttséghez vezető utat, majd boldogságra képes emberré válhatnak.”

(Prof. Dr. Bagdy Emőke, a Boldogságóra program fővédnöke)

Ossza meg ismerőseivel!